Ökölbe szorul a Szent Jobb az ellenzéki tüntetésen
Ádertól a tűzijátékig: zászlófelvonás, vízi- és légiparádé, Szent Jobb-körmenet és persze ünnepi beszédek sora - augusztus 20-át ünnepli az ország. A napi események óráról-órára.
Ádertól a tűzijátékig: zászlófelvonás, vízi- és légiparádé, Szent Jobb-körmenet és persze ünnepi beszédek sora - augusztus 20-át ünnepli az ország. A napi események óráról-órára.
Elveszítette legnépszerűbb politikusi pozícióját Áder János köztársasági elnök – derült ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Magyar Nemzet megbízásából készített.
Az igazságügyi minisztérium adatai szerint 2016-ban az előző évekhez képest a kegyelmi kérvények kiugróan nagy része járt sikerrel.
Ma este érkezik az elnök a lengyel fővárosba, ahol csütörtökön külpolitikai programbeszédet mond majd. Előtte azonban a magyar köztársasági elnöknek lehetősége nyílik, hogy élőben is láthassa Donald Trumpot.
Hivatalosan is tájékoztatta a házelnököt a köztársasági elnök arról, hogy aláírta pénteken a településkép védelméről szóló törvény módosítását, vagyis a plakáttörvényt.
Legalábbis, ha Áder aláírná a plakáttörvényt, Vona szerint ugyanis ez alkotmányellenes lenne.
A magyar parlamentarizmus történetében valószínűleg nem történt meg az, ami most. Kétharmados törvényből lett feles, úgy, hogy a jogszabálynak a címe és tartalma totálisan kicserélődött, csak tárgysorozatba vételi sorszáma maradt meg. Mindez azért, mert a Fidesz rettenetesen feldühödött a Jobbik ellene indított plakáthadjáratán.
Valahogy nem verik nagy dobra a CEU sorsát megpecsételő Áder és a CEU mellett kiálló volt német államfő találkozóját.
A Magyar Idők szerint rendkívüli ülést már a héten összehívhatják.
Pénteken lehet a rendkívüli ülés, ahol ha nem zár össze megint az ellenzék, megszavazhatják a kampányidőszakon kívüli politikai plakátolás tiltását.
Felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli parlamenti ülés összehívását az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a köztévében.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a burkolt pártfinanszírozás megakadályozását és az átlátható kampányfinanszírozás biztosítását célzó törvényt a köztársasági elnök.
"Tiszta lélekkel és szívvel írtam ezt a levelet, mert elég volt, hogy a Gáspár családot a padlóra tették" – fogalmaz a levélben a csalással vádolt Gáspár Győző, aki nem ügyvéddel, hanem saját szavaival írt levélben kért segítséget az összes állami vezetőtől.
Írásos jogi véleményt küldött a lex CEU miatt az Alkotmánybíróságnak a volt köztársasági elnök és három nagynevű jogtudós. Védhetetlennek tartják a jogszabályt.
Aláírta az oktatási törvények módosítását pénteken Áder János köztársasági elnök.
Ezen a pénteken nem Orbán Viktor, hanem Áder János adott interjút a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, és politikai állásfoglalást is tett. Na, nem olyat.
Kivéve, ha ön Vágvölgyi B. András, aki köztudottan együtt katonáskodott az államfővel. A mindig új arcát mutató köztársasági elnök szerdán megszemlélte a Black Swan különleges műveleti gyakorlatot Szolnokon, és ez előhozta a benne rejlő akcióhőst, aki mellett Simicskó honvédelmi miniszter is csak olyan, mint tartalékos próbarendőr Smith ügynök oldalán.
A köztársasági elnök szerint nem befolyásolja a parlamentben kedden elfogadott törvény a 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapó szervezetek tevékenységét, és úgy véli, hogy csak további adminisztrációs kötelezettségük keletkezik, ezért Áder János aláírta a jogszabályt.